Jellemzően kik akarnak fiút, és kik lányt?

Vastag Anikó | 2019.01.13

Aki jobb anyagi körülmények között él, inkább a fiúgyermeket preferálja, míg a szegényebbek a lányokat, állították eddig a kutatók. A legfrissebb kutatási eredmények azonban másra utalnak - írja a napidoktor.hu

Meglepő eredményeket közölt egy finn-amerikai kutatócsoport, ugyanis azt állítják, hogy az anyák inkább a lányokba, az apák pedig a fiúkba fektetnek szívesebben időt és energiát – írja a Fatherly. Ez ellentmond annak a korábbi nézetnek, mely szerint ez alapvetően a szocioökonómiai státusztól függ, és a jó anyagi helyzetben lévő szülők inkább a fiúkat részesítik előnyben, míg a szegényebbek a lányokat.

Az 1973-ban leírt, Trivers–Willard-hipotézisként  ismert elmélet tesztelésére a kutatók 347 nőt és 423 férfit kértek meg arra, hogy olvassanak el egy olyan szöveget, melyet úgy terveztek meg, hogy az olvasó szegénynek vagy gazdagnak érezze magát tőle.  A gazdagokat arra kérték, gondolják át, miben különböznek a szegényektől, míg a szegényeknek pont fordítva tették fel ezt a kérdést. A kontrollcsoportnak 5 mondatot kellett írnia az időjárásról.

Miután beleélték magukat az adott réteg helyzetébe, választaniuk kellett, fiút vagy lányt fogadnának-e örökbe, és hogy fiúkat vagy inkább lányokat segítő alapítványt támogatnának. A kutatók meglepetésére az anyagi helyzet egyáltalán nem számított: a nők egyértelműen többször választották a lányokat, míg a férfiak enyhe preferenciát mutattak a fiúk irányába.

A kutatók szerint a magyarázat abban lehet, hogy napjainkban a nyugati világban egyértelműen a lánygyermekek a divatosabbak. A potenciális párok szívesebben fogadnak örökbe kislányokat, és azokban az amerikai családokban, ahol elsőre lány született, kisebb a valószínűsége, hogy újabb gyereket vállalnak.

De ezektől függetlenül elképzelhető, hogy mégiscsak az anyagi helyzet húzódik a háttérben. Mivel a feleségek rendszerint kevésbé könnyen férnek hozzá a családi javakhoz, mint a férfiak, ezért elképzelhető, hogy a saját „szegénységük” miatt preferálják a lányokat – ahogy a Trivers–Willard-hipotézis is állítja.

Címkék: baba, fiú, lány

Hozzászólások

Meddőség vagy secunder meddőség - sokan nem ismerik a fogalmat

Meddőség vagy secunder meddőség - sokan nem ismerik a fogalmat

Sajnos minden negyedik párt érinti a meddőség.

Szeretnéd tudni, fiú lesz vagy lány? Ez a 700 éves kínai naptár megmutatja!

Szeretnéd tudni, fiú lesz vagy lány? Ez a 700 éves kínai naptár megmutatja!

Meglepően pontos!

Kémiai anyagok teszik meddővé a férfiakat

Kémiai anyagok teszik meddővé a férfiakat

Az otthonaink és ételeink is tele vannak ezekkel

Egyre kevesebb gyerek születik a társkereső alkalmazások miatt

Egyre kevesebb gyerek születik a társkereső alkalmazások miatt

A megkérdezett nők harmada azért nem vállal gyermeket, mert nem talál megbízható partnert.

A férfiaknak is ketyeg a biológiai órájuk!

A férfiaknak is ketyeg a biológiai órájuk!

Az idősebb apák babáinál nagyobb a koraszülöttség, a halva születés, az alacsony születési súly kockázata,

Tippelj, legfeljebb hány gyereke születhet egy embernek

Tippelj, legfeljebb hány gyereke születhet egy embernek

Mostantól hivatalosan is tudjuk, hány gyermekünk születhet egy élethossz alatt - természetesen csak elméletben és átlagban.

Ha gyereket szeretnél, a Holdra figyelj!

Ha gyereket szeretnél, a Holdra figyelj!

A havi vérzés nem biztos támpont a termékenység szempontjából.

Az emberek akkor akarnak gyereket amikor elégedetlenek az életükkel

Az emberek akkor akarnak gyereket amikor elégedetlenek az életükkel

Egy állítás, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. A finneket hozzák fel példaként.

Három banknál biztosan lesz babaváró támogatás

Három banknál biztosan lesz babaváró támogatás

Több banknál már eldöntötték, hogy adnak babaváró támogatást júliustól, mások még a szabályozás részleteire várnak.

Egyre több nő szembesül a secunder meddőség állapotával

Egyre több nő szembesül a secunder meddőség állapotával

Azok, akik családtámogatás fejében vállalnak több gyereket, sajnos könnyen szorult helyzetbe kerülhetnek. Mit lehet tenni a secunder meddőség ellen?