"Minden éjjel? Nyilván nem. Én biztosan nem fogok felkelni hozzá. Nem is nekem kell, ha baja van, úgyis rögtön azt kiabálja: „Anyaaa!” Tudom, hogy te is dolgozol holnap, de én éjjel alkalmatlan vagyok a gyerek lenyugtatására. Tőlem csak idegesebb lesz, és a vége az, hogy úgyis felkeltünk téged.
Különben sem kell minden éjjel átlopakodni a szobájába, hogy alszik-e, meg lerúgta-e a takaróját. Hároméves, ha kitakarózott, biztos melege van. Hogy azt nézed, lélegzik-e? Jó, az tényleg fontos. De aztán gyere vissza, mert meg kell beszélnünk a holnapot.
Reggel elviszem én az oviba, az nem gond, csak figyelmeztess, ha valamit be kell vinni. Képtelen vagyok észben tartani, melyik nap kell a gyümölcs, mikor vihető be a kismotor, és mikor mennek strandra. Nem is értem, hogy ezt a sok információt te hogy nem felejted el.
Nem, köszönöm, nem szeretnék bekerülni az ovis szülői Facebook-csoportba. Épp elég ismerősöm van már, nem kellenek újabbak, akikkel főleg ovis témákról lehet beszélni. Csodállak azért, hogy bírod azt, ami ott zajlik, nekem ehhez nem lenne türelmem.
Ahogy ahhoz sem, hogy már most elkezdjem gyűjteni az első hajtincsét, a legviccesebb mondatait és albumban a babafotóit. Szeretem, amikor ezzel foglalkozol, de főleg, hogy nekem nem kell.
Azt azért el kell mondanom, hogy tisztellek, amiért az esetek többségében te mész a gyerekért az óvodába. Tudom, hogy milyen nehéz a holtfáradt gyerekkel hazabuszozni, néha persze beugrani vele a játszótérre, ott egy idő után kiszedni a homokozóból, utcaképes állapotba hozni, és hazafelé még bemenni a boltba egyik kezedben a gyerekkel, másikban a kismotorral… Ilyenkor sajnálom igazán, hogy a munkám miatt későn érek haza.
Végső soron mindketten estig dolgozunk, de te csak nyolc órára kapsz fizetést, a többi láthatatlan munka. Ami látható, az csak a munkád végeredménye, hogy a gyerek már vacsorázott, fürdött, megmosta a fogát, nekem csak mesélnem kell – könnyű dolgom van, hálás vagyok ezért.
Látunk anyákat, akik kevesebb nehézséggel is feladják. Ha nem így lenne, nem lenne annyi örökbe adható gyerek.
Hogy miért talállak valójában szuperhős anyának?
Például a végtelen türelmedért. Ahogy végigvárod a hisztik végét, végighallgatod anyám kéretlen tanácsait, hogy van türelmed végigállni a sort a strand büféjében, mert „ha egy hároméves palacsintát akar, akkor kaphasson”. És akkor sem keseredsz el, amikor a büféből hozott kakaós palacsintát a gyerek pont lekvárral enné. Én – bevallom – akkor a dühömet fordítottam át abba, hogy felfújjam végre azt a nyomorult pálmafás úszógumit.
Vagy azért, mert feltétel nélkül szereted a gyerekünket. És tudsz úgy szeretni, ahogy a gyereknek jó, nem pedig úgy, ahogy neked. Nagy különbség!
És nagy tudás valakit jól szeretni. Néha erő is kell hozzá, benned pedig megvan ez az erő.
Azért is felnézek rád, mert az anyaság összes nehézsége ellenére van erőd nőnek lenni, nem elfelejteni, hogy nemcsak anya vagy, hanem egy tanult, karrierjében törekvő nő, aki szeret párkapcsolatban élni.
Igen, ez is fontos. Hogy nem hagyod a kapcsolatunkat, pedig mindkettőnknek könnyebb lenne kicsit ellógni a közös perceket – épp elég egy hároméves, aki folyamatosan elszívja az energiáinkat. De te hajlandó vagy kemény meccseket vívni a nagymamákkal – és a naptárjaikkal – azért, hogy vállalják be a szemünk fényét, hogy mi elmehessünk egy koncertre, vagy csak lehessünk együtt otthon úgy, hogy senkinek se kelljen halkan jeleznie, hogy neki most mennyire jó.
Ez a gyerek a mi legnagyobb közös vállalkozásunk. Szuper okos, egészséges, jó gyerek, vannak nálunk sokkal kevésbé szerencsés családok. De így is pokoli nehéz néha, és nagyon hálás vagyok, hogy ilyen társam van ebben a mindennapos küzdelemben, amit életnek hívnak. Ráadásul gyermekünk most még pici és cuki, lesz majd kamasz is, ami új kihívásokat tartogat. Nem véletlenül utalgatnak a nagyszülők arra, hogy az lesz az igazán kemény korszak – nyilván mi sem voltunk könnyű tinédzserek.
Félre ne érts, a gyerek a közös döntésünk volt, az egyik legjobb, rengeteg klassz pillanattal. De kemény szembesülés az, hogy nélküled mire mennék. Meg tudnám oldani, de beleszakadnék. Ráadásul az is világos, hogy kapcsolatom a gyermekünkkel attól ilyen (viszonylagosan) kiegyensúlyozott, mert te rengeteg terhet leveszel a vállamról.
Köszönöm, hogy ilyen anya vagy!"
Az írás az nlc.hu Szupehős anyák pályázata kapcsán jelent meg.
Hozzászólások