Zsuzsáék sikertörténete (2. rész)

Gergő várása alatt mik voltak a tünetek, amikből sejtetted, gond lehet?

Sejtettem már a problémáim kezdete előtt, mi lehet a bajom, azonban az orvosok „lepattintottak”, azt mondták, nincsen nekem semmi bajom, mondván: „Nem kellene ennyit nyávognom.”, vagy „Nem kellene ennyit enni.”. Ezeket nem az elején (cikksorozatunk 1. részében) említett orvosaim mondták, hanem más orvosok.

Az egyik barátnőmmel akkoriban nagyon sokat találkoztam és észrevettük, hogy a 21-22. hetem környékén nagyon bedagadtak a lábaim. Ő mondta először, hogy vigyázzak, mert a lábam vizesedése nagyon súlyos dolog is lehet. Beírtam a Google-ba, mi lehet ez, elsők között dobta ki a terhességi toxémiát mint opciót, és kerestem a megoldást, mindamellett természetesen, hogy akkori kezelőorvosomnak azonnal jeleztem a problémát. Ekkor kaptam meg az előbb említett válaszokat. Tíz kilót híztam Gergő várandóssága alatt, ugyanakkor nem éreztem ezt a pluszt azzal arányban, amennyit ettem. Elvileg ennél a nőgyógyásznál szültem volna, magánrendelésre jártam hozzá. Hozzáteszem, több orvos is azt mondta nekem, hogy ezekkel a tünetekkel nem kell igazán foglalkozni – még mindig nem a név szerint említettek közül-, a védőnő is teljesen ezekre az orvosokra hagyatkozott, és azt mondta, valószínűleg csak túlreagálom a dolgokat.

Ők tudják, hogy koraszültél mindezek után?

Igen, tudják. Ha kérdésed arra irányul, elnézést kértek-e, vagy felelősséget vállaltak volna-e, sajnos a válaszom nem, egyik sem történt meg. Hivatalból értesült a korábbi nőgyógyászom minderről, hiszen ő utalt be a kórházba, amikor már annyira rossz állapotban voltam. Magas volt a vérnyomásom, mikor december elején mentem hozzá, csak egy legyintést és azt kaptam válaszul: „Ma mindenkinek magas a vérnyomása”. A második terhességem alkalmával a védőnőtől kaptam egy egész doboz tesztcsíkot, ami segít a vizeletből kimutatni a fehérjét, hogy ne kelljen hetente mennem hozzá, mert ő is tudta, Gergővel sok teendőnk van.

Valaha eszedbe jutott, mi lett volna, ha nem mentek már el ilyen korán, vagy egyáltalán a Tunyogi Játszóházba?

Ennek így kellett lennie, hogy a számunkra legjobb helyre kerültünk. Tudod, mi az érdekes? Nagyon sokan vannak olyanok, akikkel együtt voltunk a PIC-en, el kellett volna vinniük gyereküket fejlesztésre, mégsem tettek így… Kérdeztem őket később is, járnak-e valahová? A válaszuk legtöbb esetben ez volt: „Nem, nincsen rá szükség.” Ugyanis látszólag nem volt épp semmi problémájuk, pl. mozgásban, azonban mikor már Erzsébetékkel beszélgettem erről, egyértelművé vált számomra is, hogy nincs az a koraszülött gyermek, akinek ne lenne szüksége fejlesztésre. Függetlenül attól, milyen állapotban engedik haza a kórházból. Mert ha például babaként, kisgyerekként nem mutatkozik jele, elképzelhető, hogy iskolában fog kijönni a probléma.

Persze, nagyon nehéz onnantól kezdve, ahogy hazamentek és egyedül gondoskodsz róla, felmérni mindezt. Ilyenkor igyekszel rövid távú célokat kitűzni magatok elé. Nekem is nagyon nehéz volt elképzelni, milyen lehet majd hat évesen, amikor iskolába megy, hiszen az még annyira messze van. Nagyon nehéz felmérni így azt is, hogy amikor látszólag nincs problémája a babámnak, később tanulási nehézséget okozhat neki a koraszülöttsége. Ugyanakkor értetlenül álltam a helyzet előtt, hogy valakik, sajnos sokan, még ha tudják is, hogy van egy megoldás, nem viszik el gyermeküket fejlesztésre. Nagyon furcsa az emberek viszonya a koraszülöttséghez. Én mindenhol elmondtam, hogy Gergő az volt, én ezt nem szégyelltem, ez a helyzet nem miattam alakult így, elfogadtam, hogy így történt és a legtöbbet kihozom belőle, amit lehet. Ugyanakkor vannak olyanok, akik szégyellik, nem mernek erről beszélni, valaki fel sem tudja dolgozni azokat az érzelmeket, amik kialakulnak benne ezzel kapcsolatban. Mindenki másként reagál erre. Én tudtam, akkor nyugszom meg, ha mindent megadok Gergőnek, amit meg lehet.

Te hogy vagy, min változtatott rajtad, hogy mindez megtörtént?

Sokkal keményebb lettem, nem csak a másokkal való kapcsolatomban, makacsabb és önfejűbb vagyok azóta, ami korábban kevésbé volt rám jellemző. Sokkal jobban kitartok az igazam mellett, mint előtte. Már nem vagyok olyan simulékony, mint korábban.

Ugyanakkor ha magamba nézek, a depressziómmal mai napig nem tudtam megküzdeni… Ez folyamatos és mindennapi probléma nekem azóta is. Ez attól a kétségbeesett helyzettől alakult ki, amikor teljesen tehetetlennek és magára hagyatottnak érzi magát az ember. Benne voltunk egy nehéz helyzetben és bizonyos oldalról nem kaptam meg azt a fontos támogatást, amire nagyon nagy szükségem lett volna, és ezt a mai napig nem tudtam feldolgozni. Jártam szakemberhez, pont ezek miatt, annyira mélypontra kerültem Gergő 1 éves kora körül, hogy szükségét éreztem egy külső személynek a problémám megoldásához, sajnos nem sok sikerrel. Közvetlenül a szülés után minden energiámat alárendeltem az ő ellátásának, így akkor annyira mélyen ez az állapotom nem ütközött ki. A depresszióm nem egyik napról a másikra alakult ki, hanem szép fokozatosan. Nyugodtan írjuk bele ezt is az anyagba, mert erről nem tudomást venni, nem beszélni nem lehet. Ez is ennek az egész kialakult helyzetnek a következménye, ami a toxémiából indult.

Dolgozol már?

Igen, most már másfél éve. Tudom, hogy nem látszik rajtam a problémám, legalábbis az emberek nem veszik észre. Férjem is igazából azt gondolja, hogy minden rendben, és időnként fel kell világosítsam, hogy nincs így. Azok miatt az élmények miatt vagyok még a felszínen jó állapotban és tartom magam, amiket a gyerekek és a családom nyújt. Ha van kihez fordulni, az nagyon jó. Hozzá kell tennem, Erzsébeték nem csak a saját szakmájukban számomra és sokak számára a legjobbak, egyben egy olyan lelki támogatást is képesek nyújtani, ami elképesztően fontos, nekem rengeteget segítettek. A játszóházban nem csak a gyerekek kapnak támogatást, náluk nagyon sokat jutottam előre lelkileg is.

Gergő jelenleg hol tart, mennyit fejlődött?

Gergő a korosztályának megfelelő csoportba jár most oviba, és abszolút behozta a kortársait testileg, mozgásban is. Sőt, mivel értelmileg is fejlesztettük őt Erzsébetéknél, még ha elfogultak is vagyunk, Gergő láthatóan extra okos lett. A körülményekhez képest ez óriási eredmény és nagyon nagy hálával tartozunk mindazoknak, akik fejlesztésében részt vettek. A kórházi orvosainktól kezdve, akik egyből Tunyogi Erzsébethez irányítottak, a játszóházi szakembereknek és magunknak is, akik végigcsináltuk ezt az egészet és természetesen Gergőnek, akiért mindez történt, hogy ilyen ügyesen részt vett ebben.