Ha két kétévest leültetsz egymás mellé, hogy játsszanak egymással, mindez még nem lesz elég. Egymás mellett fognak játszani, és életkoruknál fogva, ennél több nem is várható el tőlük. Ez nem azért van, mert nem jönnek ki a másik gyerekkel, vagy mert esetleg különböző neműek.
A szimbolikus játék képessége, vagyis az, amikor azt játsszák, "mintha" - mintha ez a fakanál és ez a doboz dob és ütő lenne - egy és két éves kor között alakul ki. A kisgyermek egy másik gyerek mellett ül, de önállóan játszik, nem "közösködnek" a játék érdekében és nem osztják meg a játékaikat egymás között. A "párhuzamos játszás" fogalma azt jelenti, hogy több kisgyermek játszik látszólag egy csoportban, egymás mellett, de mégis külön-külön, mindegyikük elmerülve a maga kis univerzumában.
Három éves kortól támad fel a gyerekekben az igény a társas játszás iránt. Ekkor kezdenek el társaikkal együtt játékokat kitalálni, ami általában abból áll, hogy utánozzák egymást - ha te autózol, én is autózok, ha te motorozol, én is motorozok utánad, stb. Ugyanazon nevetnek, amin a társaik, ugyanaz a játék érdekli őket.
A kétéves korban zajló "párhuzamos játszás" szakaszában nem szabad a gyerekekre ráerőltetni azt, hogy egymással játsszanak, hiszen erre még az akkori fejlődési szakaszukban nem képesek. Nekünk, szülőknek ilyen esetben csupán a csendes szemlélés a feladatunk, ügyelve arra, hogy a gyerekek ne gyepálják el egymást, ami azért előfordul néha, ha épp az a játék kell valakinek, ami egy másik gyerek kezében van éppen. Fontos ilyenkor, hogy szavakkal is nyomatékosítsuk: senkit sem ütünk meg és nem vesszük ki a kezéből a játékot. Ezt könnyebben elfogadják, ha elterelést alkalmazunk: felajánlunk más tevékenységet vagy egy másik játékot a kicsinek.
Ami az osztozást illeti, nos, ez az a témakör, amin az ilyen korú gyerekekkel a legtöbbet kell dolgozni. Fontos megérteniük, hogy más gyerek is használhatja az ő játékát, és hogy ha valaki kölcsönkér valamit, azt hamarosan visszaadja, nem kell féltékenykedni miatta. Bár az érzelmi fejlettségi szintjük miatt ez nagyon nehéz, a folyamatos támogató és magyarázó légkörben azért előbb vagy utóbb megszokják az osztozkodás gondolatát.
A szülőknek nehéz megérteniük, de bizony nem is magáról a játékról van szó a veszekedések alkalmával, hanem a birtoklásról. Többször tapasztalhattad már, hogy amikor egy kisgyerek kicsal egy másik kezéből valamilyen játékot - erőszakkal vagy sem -, szinte a következő másodpercben már megy is, hogy új "áldozatot" keressen magának.
A szülőknek ezért a leglényegesebb, hogy vértezzék fel magukat jó sok adag türelemmel az ilyen életkorú gyerekek esetében, és bizakodjanak: hamarosan eljön az az érettségi szakasz, amikor gyermekük már szívesen játszik kortársaival is!
Hozzászólások