Erőt fejleszt, és mentálisan támogat

Erőt fejleszt, és mentálisan támogat

Nincs hozzászólás a(z) Erőt fejleszt, és mentálisan támogat bejegyzéshez

Nyíregyháza – A Marso-NYKK kosárlabdázóinak kondicionáló edzője, dr. Gődény György igazi harcosokat szeretne látni a pályán. Sitku Ernő vezetőedzői előléptetésével új stábtagja lett a Marso-NYKK-nak. Az élvonalbeli férficsapat erőnléti felkészítéséért dr. Gődény György felel, aki amellett, hogy gyógyszerész és kétszeres testépítő masters magyar bajnok, a kosárlabdától sem áll távol, hiszen alapító tagja volt a Nyíregyházi Kosársulinak. Mégis egyfajta újdonságot jelent a számára, hogy az NB I. A csoportban szereplő játékosok fizikumát tartja karban.

– Korábban utánpótlás szinten volt kapcsolatom a kosárlabdával, ez a mostani feladat azért teljesen más – mondta Gődény György. – A mostani szezontól kezdve a játékosok az újonnan átadott edzőtermembe, a Cutler Gymbe jártak, majd amikor Sitku Ernő lett a vezetőedző, ő kért meg, hogy irányítsam a kondicionális munkát. Előtte is figyelgettem, hogy miként dolgoznak a játékosok, és az volt a megállapításom, hogy sok az üresjárat a munkájukban. A színre lépésem után a feladatok közötti szüneteket csökkentettük, növeltük az intenzitást, és olyan speciális munkát végzünk, amelyből a játékosok a pályán is profitálhatnak. Az erő-állóképesség fejlesztése az elsődleges, no meg a dinamikáé és koordinációé, fejtörést pedig az okoz, hogy versenyidőszak van, tehát úgy kell javítani a fizikumot, hogy közben a frissesség és a dobásbiztonság is megmaradjon. Nyilván szerencsésebb lett volna, ha az alapozás kezdetével egy időben vágunk bele ebbe a munkába, de most ezt a feladat, ezt kell megoldani.

(A teljes cikket elolvashatja a  kelet.hu-n és a Kelet-Magyarország 2014. február 11-i számában.)

 

 

A szerző:

Itt tudsz hozzászólni:

Back to Top